Már gyerekkorában elkötelezte magát az irodalom iránt, azon belül is leginkább a versek vonzották. Természetes volt, hogy érzéseit – írással vagy szavalással – versben fogalmazza meg. De minthogy ismert sok remek költőt, szemérmesen a fiókba rejtette saját írásait. Mígnem egy misztikus élmény ráébresztette: a tehetségét nem a maga javára kapta, hanem eszközként, amivel a megszerzett fényt terjesztenie kell. Így született első kötete, a 2008-as Fényfehérben.

- Ekkor előkerültek a fiókmélyből a korábbi költemények?

- Nagyrészt teljesen újak születtek. Itt már nem volt elég az érzelmet papírra vetni, sokkal gondosabban kellett megformálni a verset. Többségükön igen sokat dolgoztam, amíg egy belső hang azt nem mondta, hogy most már jó. Tehát, hogy eléggé feszes és tömör. Legalábbis emiatt kaptam jó visszajelzéseket, számomra nagyra tartott emberektől.

- Az első kötet óta eltelt közel két év. A most megjelent Belső zarándok miben hasonlít vagy miben más, mint a Fényfehérben?

- Szabados György, aki érzékeny, zenész füllel hallgatja a verseimet, azt mondja, inkább ezekben a versekben jelenik meg a fény. Talán a következő kötet lesz a valódi zarándoklat. A témáim ugyanazok: szerelem, halál, transzcendencia. Megjelentek viszont konkrét személyekről szóló versek: Hamvas Béláról, Kemény Katalinról. "A lélek arca" című vers Pavel Florenszkij, orosz teológus, filozófus előtt tiszteleg, akinek gondolatait a városi könyvtárban szervezett népfőiskolai előadássorozat, azon belül is az orosz ikonok kapcsán ismertem meg. A 101 éves Assumpta nővér az érdi Ciszterci Nővérek kolostorában élő apáca, aki fiatal korában zongoraművész volt. Nagyon megfogott a története. Foglalkoztatott, hogy egy művész hogyan éli meg a hétköznapokat ebben a szeretetteljes odaadásban – a nyilvánosságtól elzártan.

- Hogyan lesz ezekből az élményekből a vers?

- Az én felfogásom szerint a költészet a legszubjektívebb műfaj, ami egyben azt is jelenti, hogy a legegyetemesebb. Az objektív hang a lírában teljesen érdektelen. Miközben fogalmazok, egyre beljebb jutok. Mindig a lélek izgatott, nem a történések.

A "Belső zarándok" verseit ismét László Bandy rajzai kísérik.

- Több mint harmincéves barátság köt össze bennünket – mondja a képzőművész. Nagyszerű dolgokban dolgoztunk együtt. Verseit is régebb óta ismerem, mint ahogy először megjelentek. Szondi Györggyel, a kiadóval, aki szintén szereti a munkáimat, együtt kértek fel a második kötethez. A terv az elsőhöz hasonlóan az volt, hogy mintegy fejezet-elválasztóként készítsek néhány tusrajzot. Ezek el is készültek, de valahogy nem voltam megelégedve. Túl kemények, agresszívek voltak Györgyi szellem-világához. Nekiestem újra a verseknek, s újraolvasva akkora rajzolási kényszert éreztem, hogy a kezemben levő ceruzával közvetlenül a kéziratra, a versek mellé kezdtem rajzolni, valami ritkán érzett, igazi ihletben. És telerajzoltam a könyvet! A kötetben most ezek a rajzok láthatók, szinte ugyanúgy, ahogy megszülettek.

Györgyi nap, mint nap megéli az elhivatottság terhét és örömét, miközben újra és újra megerősítést nyer transzcendentális és tradicionális formában is. Készülőben egy költői prózakötet, amelyben a gyerekkori élményekig nyúl vissza, és közben születnek az újabb versek a következő zarándoklathoz.