A második szovjet katonai intervencióról emlékeztek meg a százhalombattaiak november 4-én délután a temetőben, majd később a főtéren felállított Kopjafánál. Idén a KÉSZ helyi csoportja szervezte a kegyeleti rendezvényt.
A temetőben mindössze néhányan gyűltek össze a megemlékezésre. Lengyák Brigitta szólt az 1956 után meghurcolt százhalombattai lakosokról: Sefcsik Istvánról, Maráczi Lajosról, Cseresznye Józsefről, Kovács Miklósról, Würth Pálról, Lenkei Sándorról és Versics Sándorról. Közülük ketten nyugszanak a helyi temetőben, Sefcsik István és Cseresznye József, akiknek mécsest gyújtottak és imát mondtak.
Az esti megemlékezés előtt Beethoven Egmont Nyitánya szólt, majd elhangzott a Himnusz a Szent István Kórus besegítésével. Lengyák Brigitta előadta Túrmezei Erzsébet, Szánd meg, Isten, a magyart című versét, utána Pátkai Zsolt alpolgármester osztotta meg gondolatait a néhány tucatnyi résztvevővel történelmünk fontosabb fordulópontjairól Mohácstól Trianonon át az ’56-os forradalomig, majd az azt követő kegyetlen megtorlásig, amikor a forradalmárok százait végezték ki, ezreket börtönöztek be, és tízezrek vállalták az emigrációt. Szólt a Kádár-rezsim hazug, megtévesztő politikájáról, aminek eredményeként a fiatal korosztályok közömbösen fogadják a forradalom felelevenítését. Mint mondta, ifjaink jobban ismerik valamely valóság-show szereplőit, mint az aradi vértanúkat. Szerinte a családokon belül kellene elkezdeni a szemléletváltást.
Burkus András versét Tóth Bence adta elő, majd a résztvevők elhelyezték a kegyelet gyertyáit, virágait a Kopjafa előtt. A megemlékezést a Szózat zárta le.
