Tisztelt Százhalombattai Polgárok! Ismét egy választási ciklus végéhez közeledik az ország, amikor helyénvaló az elért eredmények és az előttünk álló feladatok számbavétele.
A választójog egyenlősége fontos része a demokráciának, ami nemcsak azt jelenti, hogy mindenkinek egy szavazata van, hanem azt is, hogy annak az egy szavazatnak az értéke is hasonló. Az egyéni képviselők választása során pedig a szavazat értékének egyenlősége akkor valósul meg, ha a választókörzetek lakosságszáma közel azonos. Térségünket meghatározó tendencia, hogy Budapest lakossága folyamatosan csökken, miközben Pest vármegye népessége növekszik. Volt például olyan fővárosi körzet, ahol már ötvenezer alá csökkent a választók száma, míg a szigetszentmiklósi körzetben ez a szám megközelítette a százezret. A gyakorlatban ez azt eredményezte, hogy az adott budapesti választópolgár szavazta kétszer annyit nyomott a latba, mint a mi térségünk egy választójának a voksa. Ezt az aránytalanságot kellett orvosolni azzal, hogy Budapesten kettő választókörzettel kevesebb, Pest vármegyében pedig kettővel több lett. Ez annyiban érinti térségünket, hogy a helyi választókerületek határai megváltoztak, és az összetételük is átalakult. A szigetszentmiklósi választókerülethez immár nem tíz, hanem csak négy nagyobb település tartozik, nevezetesen Dunaharaszti, Halásztelek, Szigethalom és Szigetszentmiklós. Ezzel egyidejűleg egy Ráckeve központú választókerület (Pest 9-es választókerület) alakult, amelyhez Alsónémedi, Apaj, Áporka, Bugyi, Délegyháza, Dömsöd, Dunavarsány, Kiskunlacháza, Lórév, Majosháza, Makád, Ócsa, Szigetbecse, Szigetcsép, Szigetszentmárton, Szigetújfalu, Ráckeve, Taksony és Tököl tartozik. Az áprilisban esedékes országgyűlési választáson ezen települések polgáraitól kérem a bizalmat és támogatást arra, hogy az elkövetkező négy évben képviseljem őket az országgyűlésben.
Térségünket immáron tizenkét éve képviselem, amely időszak alatt jelentős fejlesztések és beruházások történtek. Ha csak az elmúlt néhány évre tekintünk vissza, akkor például bölcsődék építése és a meglévők felújítása, orvosi rendelők kialakítása, óvodák bővítése, Szigetszentmiklóson pedig egy vadonatúj általános iskola átadása szerepel az eredményeink között. A kormányzati források mellett az önkormányzatok felelős gazdálkodása is hozzájárult a helyi fejlesztésekhez, amiért ezúton is köszönetet mondok.
Az elmúlt időszakban természetesen voltak olyan komplex és hosszútávú fejlesztési elképzelések is, amelyek megvalósulása még várat magára. Ilyen a szigetszentmiklósi Gyári úti csomópont átalakítása, amely hosszú évek óta napirenden van, jelenleg egy átfogó HÉV felújítási projekt részeként. A HÉV felújítása is sürgető feladat, azonban a háború miatt – többek között – ezt a fontos fejlesztést is hátrébb kellett sorolni. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy amennyiben ismét kormányalakításra kap felhatalmazást politikai közösségünk, akkor a következő ciklusban sor kerülhet azon előkészített projektek magvalósítására, amelyeket a háborús helyzetből eredő nehézségek szakítottak félbe. Ezek közül kiemelendő a HÉV felújítása, a Kis-Duna rehabilitációja és az 51-es számú főút 2x2 sávossá tétele Dunaharasztitól a Taksony-Bugyi kereszteződésig. A közeljövőben pedig fontos feladatunk és célunk a Budapest-Belgrád vasúti közlekedés beindítása, valamint Ócsa térségében a Budapest-Lajosmizse vasútvonal felújítása.
Kampányidőszakban mindig felmerül a kérdés, hogy mi az aktuális választások tétje? Azt gondolom, hogy e kérdésre a választ mindenkinek magának kell megadnia, a kampány és a politikusok feladata pedig az, hogy a válasz megadásához szükséges információkat átadják. Háromgyermekes családapaként az egyik legnagyobb hazai vívmánynak azt a másfél évtizede felépített magyar családpolitikai rendszert tekintem, ami a családalapítás anyagi feltételeinek megteremtésével, a fiatalok segítésén túl, alternatívát kívánt nyújtani nyugat-európai országokban alkalmazott migráció támogatásához képest. A biztonságpolitikánk is olyan kimagasló kérdés, amelyet mindenféleképpen befolyásolhat a választások eredménye. Amit a polgári, nemzeti kormány ajánl az nem más, mint annak az állapotnak a fenntartása, amelyben senkinek sem kell félnie attól, hogy esetleg bevándorlók támadják meg a nyílt utcán. Sajnos ez Európa számos részén már nem olyan egyértelmű, mint nálunk. Ez azonban egy olyan patrióta kormányzati politikának köszönhető, ami miatt tíz éve konfliktusban állunk a brüsszeli vezetéssel amiatt, hogy nem vagyunk hajlandóak migránsokat beengedni az országba.
A polgári kormány legfrissebb vívmányai között kell megemlítenem a háromgyermekes anyák, a két gyermeket nevelő édesanyák életre szóló és az egy gyermeket nevelő anyák harminc éves koráig járó SZJA-mentességét, valamint a családi adókedvezmény megduplázását. Ezek mind olyan intézkedések, amelyek abba az irányba mutatnak, hogy Magyarországon magyar jövőt szeretnénk. Áprilisban arról is dönthetünk, hogy ezen az úton kívánunk tovább haladni, vagy egy másik, egyelőre ismeretlen és kiszámíthatatlan úton.
Sajnos még mindig nem tartunk ott, hogy az orosz-ukrán háborúról múlt időben beszélhessünk. Sőt, egyre aggasztóbb, hogy olyan hangok jelentek meg Európában, amelyek ezt a háborút nem lezárni akarják, hanem folytatni és kiterjeszteni. Arról is felröppentek elképzelések, hogy a háború finanszírozása csak Magyarország számára mintegy kilencmilliárd dollárnyi kiadást jelentene a következő években. Ez a csecsemőtől az aggastyánig minden magyar állampolgár számára háromszázezer forintnyi elvonást eredményezne, ami egy öt fős család esetében másfél millió forint. Túl azon, hogy Hazánknak nem érdeke semmilyen háború fenntartása és finanszírozása, okkal merül fel bennünk, hogy mi mindent lehetne megvalósítani ebből az összegből. Meggyőződésünk, hogy Magyarország számára az egészségügyi fejlesztések folytatása és az infrastrukturális projektek fontosabbak, minthogy egy olyan háború elhúzódását támogassuk, amely már eddig is többszázezer ember életét követelte. Magyarország jelenleg a béke pártján áll. Én ezt képviselem most, és ha bizalmat kapok, ugyanezt fogom képviselni az elkövetkező négy évben is. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy kimaradjunk bármiféle fegyveres konfliktusból, hiszen nagyszüleink, dédszüleink révén sajnos van tapasztalatunk arról, milyen magyarként idegen hatalmak érdekeit szolgálva meghalni a harcmezőn. Nem szeretnénk, ha a történelem ilyen formán megismételné önmagát. Mi a magyar jövő és a fejlődés mellett köteleztük el magunkat már a ’98-as első polgári kormány idején, és ezt az utat szeretnénk folytatni 2026-ban is. Mi egy békés utat és biztos választást kínálunk!
Ezúton köszönöm tizenkét éves bizalmukat és támogatásukat, a közös eredményekért hálát adva, bizalmukba ajánlom Kardosné Gyurkó Katalin képviselőjelölt asszonyt, aki meggyőződésem, hogy megválasztása esetén töretlenül fogja szolgálni Százhalombatta polgárait és mindennapjait.
Hajrá, Magyarország, hajrá, Százhalombatta, hajrá, magyarok!
Bóna Zoltán
országgyűlési képviselő



