Rendkívüli ülést tartott a képviselő-testület
- ÖNKORMÁNYZAT
- 2008-03-14
Március 27-én tartja soron következő ülését a százhalombattai önkormányzat képviselő-testülete.
TOVÁBB
Most induló sorozatunkban a százhalombattai önkormányzat döntéseinek hátterét, a döntés-előkészítés folyamatát mutatjuk be, aktuális kérdésekről beszélgetünk egy-egy szakbizottsági elnökkel. Első alkalommal Szabó Zoltánt, az Oktatási, Művelődési, Idegenforgalmi és Sport Bizottság elnökét kérdeztük a testület január 31-i határozatairól és a szakterületet érintő tervekről, elképzelésekről.
TOVÁBBEgy tavalyi kormányrendelet szerint az idei évtől feladatarányos támogatásban részesülnek a nemzetiségi önkormányzatok a korábbi egységes normatíva helyett. Míg tavaly minden szervezet 640 ezer forintot kapott az államtól, idén 555 ezer forintot, a ténylegesen elérhető összeg 75 százalékát folyósítják számukra két részletben, a fennmaradó 85 ezer forintra pedig - az elvégzendő feladatok megjelölésével - pályázatot kellett benyújtaniuk.
TOVÁBBMiután kiderült, hogy a MOL Nyrt túlfizetése miatt a tavalyinál körülbelül kétmilliárd forinttal kevesebb iparűzési adóbevételt lehet tervezni a 2008-as költségvetésben, több kiadáscsökkentő döntést is hozott a százhalombattai képviselő-testület január 31-i ülésén. Egyebek mellett visszavonták azt a tavalyi határozatot, hogy jutalmat kapjanak a jubiláló közintézmények dolgozói.
TOVÁBBJövő héten tartják tanácskozásaikat a százhalombattai önkormányzat bizottságai.
TOVÁBB